Főoldal

 


 

"Cukormúzem"

Petőházi Cukoripari és Helytörténeti Gyűjtemény KHA, közismerten "Cukormúzeum".

                                   „Cukormúzeum” Petőházán

A Magyar Cukor Zrt. Petőházi Cukorgyárának bezárásával egy 128 éves – sok embernek megélhetést adó – nagy volumenű, eredményes élelmiszeripari termelési tevékenység szűnt meg 2007-ben Petőházán. Néhány elkötelezett ember elhatározta, hogy az egykor kenyeret adó cukoripart, a gyár múltját, a múltjához kötődő tárgyi, emberi, eszmei értékeket nem engedi elveszni.

 A gyűjtemény már a lépcsőházban színvonalasan vezeti be a látogatót a cukor történetébe. A folyosón régi technológiai berendezések képei, elismerő oklevelek sora villantja fel a gyári múltat.

 A gyűjtemény fontos részét képezik a Fertő tó vízi világából valamikor kiemelkedő táj őstörténete, a római- és avarkor, majd a honfoglalás, s a legújabb kori emberek tárgyi emlékei.

A helytörténeti rész fontos darabja a gyár építésekor előkerült un. Cundpald kehely (autentikus másolat), mely a késő avar kori keresztény hittérítésnek az egykori Pannónia területén fellelt egyik legelső tárgyi emléke.

Érintőképernyős infopultokon választható ki a környék, a helység története, az egykori soproni cukortermelési régió egyes, (ma már határon túl is eső) gyárainak története, a helyi cukorgyár története.

 Az összenyitott térben tematikusan a cukoriparban alkalmazott üzemi és laboratóriumi vizsgáló- és mérőeszközök bemutatása vezeti tovább az érdeklődőt az interaktív teremrészbe, ahol az első magyar folytonos J-diffúzió modellje mellett az alapítás, a gyártörténet dokumentumai, részvények, rajzok, a jogelőd Sopronkőhida, vagy a beolvadással megszűnt Nagycenk gyárainak emlékeit találjuk.

A világ cukoriparának vezető folyóiratai mellett számos, 1800-as évek közepétől megjelent szakkönyv segítheti akár a kutatatói munkát is. További infopultokon láthatók a cukor, mint asszimilációval létrejött természetes szénhidrát, a répanemesítés, répamag kikészítés, répatermesztéssel kapcsolatos képsorok, a biogáz Kaposváron üzemelő technológiája, a gyári tavakon élt madárvilág, s a gyárak szociális, munkásjóléti létesítményei.

 Végül áttekintést kap a látogató a cukoripar számítástechnikai fejlődéséről, kipróbálhatja az utolsó gyári folyamatirányító rendszert, de ráérezhet a helyi, hazai, környező országok cukorcsomagolásainak sokszínűségére is.

 Tanulói foglalkozásokra, filmek, dvd-k lejátszására külön többfunkciós laborhelyiség szolgál. A gyűjtemény sajátos eszköztárával az iskolai oktatást szeretnénk segíteni, kiegészíteni.

 A helytörténeti, technika történeti értékeket a múlt hagyományőrző szándékával kívánjuk megőrizni, nyitottá tenni. A gyűjtemény a helyi élelmiszertörténet és a régiós cukoripar történet tudományos kutatásának lehetőségét megteremtve segíti feltárni, megismerni a szűkebb és tágabb régió cukorgazdaságának történetét.

Szeretnénk a gyűjtemény bemutatásával és programjaival bekapcsolódni Sopron és a Fertő-tó menti turisztika kulturális kínálatába, a cukor, a cukoripari teljes vertikum történeti bemutatásával növelve annak választékát, vonzerejét.

 A gyűjtemény hosszú távú megőrzésének, fennmaradásának záloga, ha folytonos tárlatával, időszaki tematikus kiállításokkal bemutatható, bővíthető közkinccsé, az oktatás-, és ifjúságnevelés segítőjévé, az alkotó elődök emlékének őrzőjévé, a magyar műszaki múlt értékmegőrző büszkeségévé, felkeresésre érdemes helyi nevezetességgé és a Fertő menti kerékpáros turizmus érdekes, ismeretterjesztő attrakciójává válik.

A Közösségi Ház önkormányzat által felújított részében a Darányi terv keretein belül az Alpokalja-Ikvamente Leader Egyesületnél beadott pályázaton nyert bruttó 5 845 353Ft, valamint vállalati- és egyéni támogatóink segítése révén nyílt meg 2013. szept. 21-én az állandó kiállítás.

Hasonló link a témában: Szerencsi Cukormúzem

 

Bemutatkozás | Polgármesteri Hiv. | Képviselőtestület | Közlemények | Pályázatok, hirdetmények | Letölthető dokumentumok | Oktatás | Kultúra | EgészségügySport, szabadidő  | Civil szervezetek | Hitélet  | Cégek, vállalk. | Fotógaléria| Testvértelepülés | Az Európai Unióról |  Közérdekű információkHasznos információk Apróhirdetések

Copyright  | Impresszum